Észak-Nyugati Fejlesztési Régió

Both Zsolt

Technológia és kütyü rajongó vagyok, ami már gyerekkoromban kiderült. Emiatt a pályaválasztás már 14 évesen tiszta volt.

Tovább

CSUSZNER FERENCZ

Amikor majdnem 31 évesen elvesztettem a munkahelyem, ugyanott tartottam, ahol tíz évvel korábban, az első felmondásom idején: csak azt tudtam, hogy mivel nem akarok foglalkozni.

Tovább

Hantz Péter

Elsősorban tudományos kutató és feltaláló vagyok, most már vállalkozó is. Szeretem az érdekes dolgokat, például az extrém sportokat.

Tovább

Kovács-Egri Kristóf

Nagyváradról költöztem egyetem miatt Budapestre, ahol nagyon sok lehetőségem volt a szakmai tudásom fejlesztésére és kapcsolatszerzésre.

Tovább

Kudelász Balázs

Elég hamar sikerült elhelyezkednem egy multinál, így az egyetem háttérbe szorult. Egy telefonos ügyfélszolgálaton kezdtem, majd kezdetét vette a tréner karrierem.

Tovább

Mezei Gyöngyi

Éttermek, szállodák, élelmiszerboltok és ipari mosodákban használt gépek és berendezések javításával, illetve beszerelésével fogunk foglalkozni.

Tovább

Motruk Nándor

Jelenleg az Óbudai Egyetem, Biztonságtudományi Doktori Iskola PhD hallgatója vagyok, ezzel párhuzamosan ipari robotikával foglalkozom. 

Tovább

Murvai Csaba

1991-ben kezdtem el dolgozni a családi vállalkozásunkban, először, mint árubeszerző, később könyvelő, végül átvettem a cég irányítását.

Tovább

Nyulas Ágnes

Kolozsváron születtem, mivel édesanyám egyetemista volt, akkor államvizsgázott. Ez meghatározta az életemet. A tanulás a mai napig fontos szerepet tölt be

Tovább

Pozman Tamás

Szeretem pontosan meghatározni a feladatokat, melyeket igyekszem a lehető leghatékonyabban elvégezni. Jelenleg ipari festékek formulázásával és alkalmazástechnikájuk kidolgozásával foglalkozom.

Tovább

Pozsonyi Erik

Pozsonyi Erik vagyok, főállásban informatikus, valamint gyakorlott pelenkázó, két gyerkőcnek köszönhetően. Szeretek jó csapatban, összehangoltan dolgozni

Tovább

SZLAHOTKA-GÖDRI ORSOLYA

17 éve kezdtem pályafutásomat egy multi cégnél, Budapesten. Adatrögzítéses diákmunkának indult, de a kolléganőmmel elkezdtünk versenyezni.

Tovább

Tóth Imola

Divat- és textiltervezést végeztem: az alapképzést Kolozsváron, a mesterképzést Budapesten. Jelenleg Budapesten élek és főként stylistként

Tovább

Venczel Endre

Érmellék fővárosában, Székelyhídon születtem, Érköbölkúton nőttem fel, majd Nagyváradon középiskolába, Kolozsváron egyetemre jártam, diákszervezetben

Tovább

Központi Fejlesztési Régió

Balázs Ervin

Magyarországon élek, ennek ellenére már kisgyermek korom óta nagyon erősen kötődök a „hazai” környezethez. A Diaspora Ungaria programnak

Tovább

CSÁSZÁR ERZSÉBET

Az első vállalkozásomat 23 évesen indítottam, egyéni vállalkozásban dolgoztam biztosító tanácsadóként Magyarország egyik legnagyobb biztosító társaságánál.

Tovább

Demeter Attila

2006-tól egy világítótestek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó céghez kerültem, ahol ügyvezetői megbízást töltöttem be, innen született meg a vállalkozásom ötlete is.

Tovább

Dimény Imre

Budapesten vagyok otthon és Erdővidékre megyek haza. Utóbbira most legalább 40.000 okom van. Vállalkozásom székhelye Sepsiszentgyörgyön lesz

Tovább

Erős Tibor

Családi elhatározásból fakad a saját rendelő megalapításának gondolata. Az új állatorvosi szolgáltatás elsősorban a marosvásárhelyi és környékbeli gazdáknak segít

Tovább

Hargitay Beáta

Dr. Hargitay Beáta vagyok, fogorvos. Tanulmányaimat a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Fogorvosi karán végeztem 2006-2012 között

Tovább

Ilyés-Fekete Zsuzsa

Kolozsváron és Budapesten dolgoztam, főként nagyobb irodaépületek és lakóépületek tervezésével foglalkozom, melyek közül több nemzeti illetve nemzetközi díjat is kapott.

Tovább

Koncsag András

Koncsag András vagyok, 42 éves, házas, két kislány édesapja. Jelenleg Hargita megyében Gyergyóalfaluban élek, terveim szerint a vállalkozásom

Tovább

Márton Emese

Jelenleg nagy részben külföldi hallgatóknak tanítok magyar alap, orvosi és forgorvosi szaknyelvet a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen.

Tovább

MIHÁLYFI BIRÓ EMESE

A Madarasi Hargita lábánál nőttem fel. Telente a családommal együtt, amikor csak lehetőségünk volt, a hegyen töltöttük a hétvégét.

Tovább

NAGY LAJOS

Csíkszeredában születtem 1991-ben. 2018 őszén költöztem haza feleségemmel egy közel 3 éves dániai, valamint 2 éves magyarországi kitérő után.

Tovább

Páll Zsolt

Kézdivásárhelyen születtem, Svédországban és az Egyesült Államokban tanultam bölcsész és filmes szakon. Rendezőasszisztensként, gyártási szakemberként dolgozom Budapesten.

Tovább

Szabó Tekla

A művészetek és ezek története az elmúlt 30 évben folyamatosan elkísért engem. Különböző területeken dolgoztam, a művészeti

Tovább

Székely Árpád

Céltudatos vagyok, hiszek magamban és abban, hogy kitartó erővel bármilyen akadály is kerüljön az utamba képes vagyok azt leküzdeni, azaz mindent megtenni a céljaim elérése érdekében.

Tovább

SZÉKELY OTTÍLIA

Kézdivásárhelyen születten 1976-ban. A középiskolai tanulmányaim után Idegennyelv- és Irodalom Tanszéken tanultam tovább

Tovább